Métal Hurlant: Francia képregény, ami korszakalkotó sci-fiket inspirált

Kevesen tudják, de van a világon egy, a 70-es évektől egészen máig futó, eredetileg francia képregény antológia, amely nélkül kevés, általunk ismert, kultikus sci-fi létezne. Sajnálatosan a popkultúra részéről méltánytalanul elfeledett sorozatról van szó, de talán épp az teszi annyira különlegessé, hogy nem találkozhatunk vele az újságosok polcain. Nem beszélve arról a tényről, hogy a francia pszichedelikus képregények műfaja, illetve az adott esetben pornográf tartalmú avantgárd mindig is szubzsánernek számítottak.

A szóban forgó képregény címe Métal Hurlant, mely szó szerinti fordításban rikító/sikoltó fémet jelent. A XX. század legnevesebb filmkészítői merítettek a hasábjairól, úgy mint

• Ridley Scott, a Szárnyas Fejvadász univerzumának megalkotásához;
• William Gibson, aki többek között a Neurománc és a Mona Lisa Overdrive című könyveket írta;
• Katsuhiro Ôtomo, az Akira című, híres anime rendezője.

A Métal Hurlant 1975-től 1987-ig futott Európában ezen a címen. Az amerikai változat, mely mind a mai napig kapható az Egyesült Államokban, már Heavy Metal címmel került a polcokra.

A képregény negyven év alatt olyan, ma már legendás névnek számító művész számára nyújtott lehetőséget a műveik megjelenésére, mint Jean (Moebius) Giraud, Philippe Druillet, Jacques Tardi, Alejandro Jodorowsky, Enki Bilal, Hugo Pratt, Jean-Claude Gal, Richard Corben és Milo Manara.

Sokaknak talán Moebius és Jodoroswky neve csenghet ismerősen, hiszen ők ketten kezdték el megalkotni a Frank Herbert-féle Dűne első (soha el nem készült) filmadaptációjának storyboardját. Erről a koprodukcióról szól a Jodorowsky’s Dune című, rettentően szórakoztató dokumentumfilm, ami 2013-ban világszerte tíz díjat zsebelt be, és huszonhat jelölésnek örvendhetett.

A társalapító, Jean-Pierre Dionnet csak később döbbent rá, hogy nem pusztán egyszerű képregény az, amit létrehozott; Sokkal inkább művészeti mozgalom, mely kézen fogva jár a szürrealizmussal.

Az antológia jelentőségét az a tény is érzékelhetővé tette, hogy az első előfizető Alain Resnais volt, a második Chris Marker, Fellini pedig az ötödik.

Akkor értettem meg mindezt, amikor George Lucast megkértem, hogy írjon egy előszót, ami egy héttel később megérkezett.

Sokak szerint a képregény az első volt saját fajtájában, és nem vonatkoztak rá szabályok. Ez észrevehető az ábrázolásmódon, a színeken, az elemek és motívumok rendkívül széles tárházán, a számunkra életidegen erkölcsök szerinti konfliktusokon, valamint a pornográf tartalmon, mely ha a mai világban jelenne meg, mint “friss belépő”, már nem biztos, hogy eljutna a polcokig. A Métal Hurlant egy olyan korban érkezett, amikor a sci-fi minden volt, csak nem felkapott. A mozivásznon a fantasztikum konszolidált változatával lehetett többnyire találkozni, mint Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmje, vagy a Michael Crichton könyvéből készült Az Androméda-törzs , az “őrült irányzat” pedig csak a hetvenes évek végén ütött be, melynek a már említett Jodorowsky’s Dune kitűnő példája lehetett volna.

A képregény oldalain ugyanakkor filmélményszerű, hihetetlenül részletgazdag grafikák fogadták az olvasót. A történetek kísérleti jellegűek voltak, és sokkal inkább mély filozófiai kérdéseket boncolgattak, mintsem szatirikusan kritizálták a valóságot (ahogy egyébként számos sci-fi teszi, főként a disztópia műfajában). A meztelen testek erősen befolyásolták a képi világ megalkotását, olyannyira, hogy némely oldal jobban hasonlított a rajzolt pornóhoz, mintsem egy képregényhez.

Az antológia két, tehát francia és amerikai változata néhány éven keresztül párhuzamosan létezett. Mind a Métal Hurlant-ben, mind a Heavy Metalban jelentek meg cikkek, de míg előbbiben sci-fi ajánlókkal, kritikákkal lehetett találkozni, addig a tengerentúli verzió inkább “a geekek Playboya” volt, legalábbis az Entertainmen Weekly álláspontja szerint.

Sajnos a Métal Hurlant már nem létezik: először 1987-ben lett vége, másodszor pedig 2004-ben, egy rövid ideig tartó feltámasztási kísérletet követően. Ugyanakkor újító, megbabonázó vizualitása, egyedi stílusa mind a mai napig kihatással van a fantasztikumra.

Az érdeklődők számára itt egy lista azokról a képregényekről, amelyek az M.H. által képviselt irányzat előtt hódolnak:

• La Caste des Méta-Barons (készítette: Alejandro Jodoroswky és Juan Giménez);
  Az első része magyarul megjelent A Metabárók kasztja címmel a Delta Vision gondozásába, 2008-ban.
• Metabarons Genesis: Castaca (készítette: Alejandro Jodoroswky és Das Pastoras);
• The Incal (készítette: Alejandro Jodoroswky és Jean “Moebius” Giraud);
• The Technopriests (készítette: Alejandro Jodoroswky és Zoran Janjetov);
• The Long Tomorrow (készítette: Dan O’Bannon és Jean “Moebius” Giraud);