Milyen az arcmemóriánk?

Az arcok felismerése az egyik legfontosabb képességünk az emberi kommunikációban. De vajon hány arcot vagyunk képesek megjegyezni. Ennek a kérdésnek eredtek nyomába a Yorki Egyetem kutatói. Rob Jenkins, az angliai egyetem kutatója és munkatársai több lépcsős vizsgálatot végeztek.

Jelentős különbségek vannak az ismerős és az ismeretlen arcok észlelése között. Például ezen alapszik a Hol van Wally nevű játék is, ahol a tömegben egy konkrét arcot kell megtatálnunk. Azt azonban eddig nem tudták, hány arcot ismerhet az ember. A kérdés különösen fontos az automatikus arcfelismerő technológiák fejlesztésében. Az eredmény meglepően magas: Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember.    Bár a szám magasnak tűnhet, tekintve, hogy az emberek kisebb csoportokat alakítanak, a barátok és ellenségek felismerésének társadalmi fontosságát is tükrözheti.

Először 18-61 év között lévő 15 nőnek és 10 férfinak mutatták a környezetükben élő emberek arcképeit – rokonokét, barátokét, kollégákét, iskolatársakét és más ismerősökét. Meg kellett mondani az illető nevét és egyértelműen leírni, ki ő. A résztvevők egy óra alatt átlagosan 362 arcot azonosítottak  a leggyengébb eredmény 167, a legjobb 524 volt.

Ugyanezt kellett tenniük a művészvilágból, a filmekből és televízióból, politikai életből, a sport vagy gazdaság területéről ismert személyek portréival. Itt alacsonyabb volt az azonosítási arány: átlagosan 290 arcot ismertek fel.

Mindkét esetben csökkent a felismerés gyorsasága: az első kísérletben a résztvevők az első öt percben 40 arcot, az utolsó öt percben 21 arcot ismertek fel.

Facebook hozzászólások

You may also like...