Rajaniemi, Itäranta, Sinisalo és akik még előttük voltak: Finn sci-fi

A Moly könyves közösségi oldal alapján Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur sorozatát és Emmi Itäranta A teamesternő könyve című regényét, a finn sci-fi két kiemelkedő művét nagyon szerette az ottani közönség. Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk ezt, akkor mondhatjuk azt is, hogy itthon szeretik a finn sci-fit. De vajon mit alkottak még az északon élő nép írói a zsánerben? Észtország után egy másik finnugor nép science fiction irodalmába, a finnekébe tekintünk be a Sci-fi a világ körül rovaton keresztül.

Az első sci-fi művek:

Az egyik első finn SF írók egyike: Arvid Lydecken

Csehországhoz hasonlóan Finnországban is messzire nyúlnak a sci-fi kezdetei: már 1883-ban volt finn nyelven íródott, SF-nek nevezhető mű (Evald Ferdinand Jahnsson írása az Aura magazinban). Az első, mai értelemben vett finn science fictionnek Arvid Lydecken Matha kuuhun (Csillagok között, 1912) kisregényét tekintetjük. A történet a még most is távoli jövőben, 2140-ben játszódik, ahol Helsinki marslakók támadásának esik áldozatául. Lydeckent követően más írók is írtak SF-eket, de érdekességként ezeknek volt egy közös eleme: a bolsevik mozgalomtól való félelem. Ilyen regény például Konrad Rehtimäki Ylós kelvetistä-ja (A pokolból felfelé, 1917), Kapteeni Teräs (azaz Jalmari Kara) Suur isänmaa-ja (A nagy szülőföld, 1918) és Aarno Karimo Kohtalon kolmas hetkije (A sors harmadik pillanata, 1926). Azonban a legjobbnak tartott mű ebből a témából H. R. Hali (Rudolf Rikhard Ruth) 1919-es regénye, a Neljännen ulottuvuuden mies (A negyedik dimenzió embere). A történet szerint egy új kémiai vegyületnek köszönhetően az emberek képesek lesznek átlátni, majd keresztülmenni a szilárd anyagokon. Egy másik, hasonló témájú Hali-történetben, a Viimeisellä hetkellä -ben (Az utolsó pillanatban, 1922) egy igen merész szemszögből mesél a Föld lehetséges jövőjéről. Ezt tartják az első modern finn sci-finek, amely jócskán megelőzte saját korát.

A 20. század közepe:

Az igazi sci-fi lázra az 50-es évek elejééig várni kellett, azonban a mai napig is emblatikusnak számító finn SF történet már a 40-es évekre megszületett. Ez az Outsider álnéven író Aarne Haapakarki sorozata, az Atorox. Az első kötet, az Atorox, ihmisten valtias (Atorox, az emberek ura) 1947-ben jelent meg, és további öt részt született a robot kalandjairól. A műnek akkora hatása volt Finnországban, hogy az 1983 óta kiosztásra kerülő finn sci-fi díj is róla kapta a nevét. Ez a Turun sf társaság legrégebbi és rangosabb díja.

Az első Atorox borítója

Atoroxszal nagyjából egy időben jelent meg egy másik érdekes sci-fi regény, Volter Kilpi Gulliverin matka Fantomimian mantereelle-je (Gulliver utazása Fantomimia kontinensére, 1944). A történetben Jonathan Swift jól ismert Gulliverje elhagyja a 18. századot és a jövőbe látogat.A 30-as, 40-es évek sci-fijei közül még érdemes megemlíteni az angol nyelven íródott Sigurd Wettenhovi-Aspa regényt, a The Diamondking of Sahara-t (A Sahara gyémántkirálya, 1935) és a svédül írt Undred från kraterönt (A Krater sziget csodája, 1939), Ole Eklundtól. Még velük egy időben alkotott Martti Löfberg ponyvaíró is, aki számos sci-fivel gazdagította a zsánert, mint például az Osiriksen Sormus (Ozirisz gyűrűje, 1934) című Egyiptomban játszódó időutazós történetével.

A finn sci-fiben 1953 mérföldkőnek számít, hisz ekkor jelentek meg az első lefordított amerikai SF-ek, továbbá ekkortájt épült be a köztudatba a science fiction, mint fogalom. Ezek új lendületet adtak a közösségnek is, egyik példa rá az Otava versenye: irodalmi pályázatot hirdettek olyan elbeszélések számára, melyek a technológia világában játszódó. A sok történet közül Armas J. Pulle Lentävä lautanen sieppasi pojat –ja (A repülőcsészealj elrabolta a fiúkat, 1954) nyert, amiben hangya-szerű marslakók indítanak inváziót a Föld ellen.

A 20. század második fele:

Erkki Ahonen egyik regénye, a Paikka nimeltä Plaston

A nagy lelkesedés a 60-as évekre visszább esett, említésre méltó íróként talán Erkki Ahonent érdemes kiemelni, aki ekkor, majd a hetvenes években alkotta legnagyobb műveit. Érdeklődése főleg a számítógépek világa felé irányult. Egyik regényében, a Paikka nimeltä Plastonban (1986) egy számítógép által irányított bolygóra látogathatunk el. A Tietokonelapsiben (1972) egy emberi embrió kivágott agyrészét egy számítógéppel kötnek össze. A Syvä matkaban (1976) már nem a számítástechnikáé a főszerep, de szintén egy érdekes ötlettel játszik el Ahonen: milyen is lenne egy tudatos faj fejlődése egy másik bolygón.

Ahonen kortársai közül még érdemes kiemelni Riso Kavanne Viimeinen uutinen-jét (A legfrissebb hírek, 1970), ahol a közeli jövő politikai változásait vázolja fel, de nem szabad megfeledkezni Bo Carpelan Rösterna i den sena timmen (Késő órai hangok, 1971) című regényéről sem, amiben az író a nukleáris háborút a lakosság személyes érintettségén keresztül mutatja be.

Hannu Salama

A 80-as években indultak azok az írók, akik a mai napig alkotnak a zsánerben. Közülük a legkorábban indultak Jukka Pakkanen, Hannu Salama, aki eredetileg inkább szépirodalomban alkot (pl. Szent Iván-éji tánc), Kari Nenonen és Pekka Virtanek. Számos, néha meghökkentő ötletekből írták meg sajátos SF-üket. Pakkanen legismertebb írása, a Auruksen tapaus (Aurus ügye, 1980) egy teljesen egyedi jövőképet mutat be, Salama Amos ja saarelaiset ja (Amos és a szigetemberek, 1987) egy tömör történeten keresztül mesél a III. világháborút követő eseményekről, Kari Nenonen Messias (Messiás, 1989) című művében pedig Jézus Krisztust klónozzák a torinói lepelből.

Napjaink írói

Szerencsére a finn írók a mai napig lelkesednek a sci-fiért és születnek a jobbnál jobb regények, melyek közül néhány már mi hozzánk is eljutott. Ilyen a bevezetőben említett Hannu Rajaniemi és Emmi Itäranta, de nemzetközileg szintén ismert Johanna Sinisalo, Avi Tervonen,  Eeva-Lüsa Tehumen, Anne Leinonen és Risto Isomäki (Elsodort világok).

Johanna Sinisalo

A felsorolt írók többsége először antológiákban bukkantak fel. Egyik ilyen az Atoroxin perilliset (Atorox örökösei, 1988), de a Jäinen vaeltaja (Jégvándor, 1986) is számos tehetséget sorakoztatott fel. A későbbiekben leginkább Johanna Sinisalo tudott komoly szakmai sikereket is elérni: eddig összesen 7 alkalommal nyert Atorox-díjat, első regénye, a 2000-ben megjelent Ennen päivänlaskua ei voi (angolul Herber Lomas fordításában, Not before sundown címen érhető el) a Finlandia-díjat, Finnország legrangosabb irodalmi díját is megkapta. Azonban tehetségét nem csak otthonában, de külföldön is elismerték: 2004-ben a Not before sundownért James Tipree Jr.-díjat kapott, Baby Doll című novellájáért pedig jelölték Nebulára és Theodore Sturgeon-emlékdíjra is. Sinisalót itthon Galaktika 102-ben olvasható Éjvíz (Yövesi, 1988) és Hanna (1988) írásai végett ismerhetjük.

Egy másik nemzetközileg is ismert finn írót, Hannu Rajaniemit talán nem kell bemutatnunk, hisz a Kvantumtolvaj (2010) és annak folytatásait olvastuk, de minimum hallottunk róluk. Elismertjégéhez talán az is nagyban hozzájárul, hogy angol nyelven alkot, de ez az áttörő sikerhez nem elegendő. Először a Deus Ex Humine című írása miatt figyeltek fel rá, amit a Nova Scotia: New Scottish Spaculative Fictionben (2005) publikáltatott. A kötetben olyan fantasztikus történetek szerepelnek, amelyekben a modern férfi és nő az északi mitológia helyeivel és figuráival néznek szembe pszichikai szinten.

Hannu Rajaniemi és a Jean le Flambeur sorozat

Rajaniemi 2010-re már saját regénnyel, a Kvantumtolvajjal jelentkezett. A könyv egy olyan világba kalauzolja az olvasót, ahol a Naprendszert mesterséges intelligenciák és az ő avatárjaik uralják. Itt él Jean le Flambeur (neve Jean-Pierre Melville rendező film noirjára, a Bob le Flambeurra utal) tolvaj is, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lop. Munkája nem veszélytelen, egy félresikerült akciót követően virtuális börtönbe is kerül. Egy fiatal lány képében érkező véletlen incidensnek köszönhetően kiszabadul, de igazi kalandjai csak ekkor kezdődnek el. Ebben az első ránézésre is kalandos regényben Rajaniemi egy összetett történetet ad nekünk, melyben rengeteg SF olvasóknak való csemege van. Például a Kvantumtolvaj, és a további folytatások (Fraktálherceg, A kauzalitás angyala) több alműfajt, mint az űroperát, a cyberpunkot és a hard sci-fit is feleleveníti, de az író foglalkozik a poszthumán evolúcióval is. Egy ilyen különleges mű nem kerülhette el a kritikusok figyelmét sem. Az első rész nagy sikereket ért el: 2012-ben elnyerte a Tähtivaeltaja-díjat, 2011-ben Locus-díjra és John W. Campbell-díjra is jelölték. A második részt, a Fraktálherceget szintén jelölték Campbellre.

Emmi Itäranta

Emmi Itäranta kortársaihoz hasonló nagy sikereket ért el első regényével, A teamesternő könyvével (Teemestarin kirja, 2012).  A művet Kent egyetemén kezdte írni egy kreatív írás szeminárium keretén belül. Párhuzamosan dolgozott a finn és az angol kéziraton, 2011-ben végül beküldte a finn változatot a Teos kiadó Fantasy és Sci-fi irodalompályázatára. Itt az ő írását választották a legjobbnak, 2012-ben ki is adták. Finnországban hamar sikert aratott a regény, megnyerte a Kaleni Jäntti és a Nuori Aleksis-díjat. Az angol nyelvű megjelenés sem váratott magára sokat: 2014-ben jelent meg a HarperCollinsnál. A teamesternő könyve az angol nyelvterületeken is hamar a kritikusok figyelmének középpontjába került: jelölték Philip K. Dick-díjra, Golden Tentacle-re és Arthur C. Clarke-díjra is. További más országban is megjelent a regény: jelenleg 14 nyelven olvasható.

A teamesternő könyve finn kiadása

Maga a történet egy olyan jövőben játszódik, ahol a víz jelenti a legnagyobb kincset. A főszereplő, Noria kivételezett helyzetben van: apjának, a teamesternek köszönhetően nem kell vízhiánnyal küzdenie a lánynak és családjának a titkos forrásuknak köszönhetően. Azonban a történet előrehaladtával Noria kegyetlen választás elé kerül: jövőbeli teamesternőként védelmezze ősei titkát vagy segítse az egyre sanyarúbban élő falusiakat? A regényben szereplő szigorú és kegyetlen diktatórikus világot átitatja a teakészítés mágikus hagyománya. Szinte érezni, ahogy a teagőz, a tealevelek és az édes sütemények illata beburkolja Noria családjának világát, így védelmet adva nekik a politikai erőkkel szemben – ez is bizonyítja, hogy Itäranta milyen mesterien képes hangulatot teremteni. Emellett a történet ellen sem lehet kifogásunk, hisz olyan, mint a teamester mozdulatai a teakészítés szertartása alatt: kimért és sallangoktól mentes. Az írónő fokozatosan vezet be minket az általa elképzelt jövőjébe, csak akkor fedi fel a főhőst gyötrő titkokat, amikor elérkezett az ideje. Azonban a várható második kötetre is hagy elég izgulni valót Itäranta, így várhatóan az első részhez hasonlóan izgalmas lesz.

Kívülállóként, azaz nem finnként úgy látom, hogy a finn science fiction számtalan érdekes, olykor olyan ötletekkel van tele, amelyekre irigykedhetünk, hogy miért nem nekünk jutottak eszünkbe (persze ha írói ambíciókat dédelgetünk). Habár a klasszikus műveket nem olvashattuk magyarul, reméljük, a mai írók már eljutnak hozzánk is. Eddig jól haladunk, hisz legalább négy finn írótól érhető el itthon sci-fi. Reméljük, ez a szám csak növekedni fog a jövőben.

A fejléc képen Kekai Kotaki műve látható (A kauzalitás angyala angol borítója)