Rick and Morty – az intelligens rajzfilmsorozat

A Simpson család óta tudjuk, hogy a rajzfilmek nem csak gyerekeknek szólnak. Sőt, nagyon sok esetben egy-egy animált műsor olyan témákat is boncolgat, amit élőszereplős társai nem feltétlenül tennének meg. Vagy éppen a gyerekeknek szánt aranyos rajzfilmek tartalmaznak elképesztő mondanivalót mélyen, a felszín alatt. A példaként említett Simpson család már 26 éve ontja magából az epizódokat, de hasonló népszerűségnek örvend a huszadik évadát befejező South Park, vagy a tizenöt éve indult Family Guy. Itthon kevésbé ismert az Adult Swim csatorna két zseniális sorozata, a Robot Chicken és a Rick and Morty. Előbbi csaknem minden poénját amerikai pop-kulturális utalásokból gyártja, így nem is csoda, hogy nem lett kapós nálunk. Mindazonáltal érdemes lehet ránézni. Ebben a cikkben azonban a Rick and Morty címre hallgató amerikai science fiction rajzfilmsorozattal fogunk foglalkozni. A széria alig két év alatt belopta magát az emberek szívébe. Ahogy ilyenkor lenni szokás, a mémgyár is szorgosan dolgozik, főleg, hogy már másfél éve várjuk a harmadik évadot, ami megannyi poénnak adott táptalajt azóta.

rick morty

A sorozat első része amennyire furcsa volt, most legalább annyira mainstream. A főszerepben Rick Sanchez, az alkoholista, őrült tudós és befolyásolható unokája, Morty Smith áll. A nagypapa képes párhuzamos világok között utazni, Morty pedig mindig elkíséri nagyapját különös útjaira. Minden részben másik világba utaznak, ahol természetesen állandóan bajba keverednek. A sorozat kerete nem mutat sok újdonságot, azonban ha jobban megfigyeljük, a maga módján a Rick and Morty egy roppant intelligens rajzfilm. A cinikus, önző (legtöbbször csak simán bunkó) Rick sem azért viselkedik így, mert a sorozat készítői úgy gondolták, az alaptalan alpári humor jó móka. Nagyon furcsa, de minden karakternek (Morty családja) megvan a maga pszichózisa, és felnagyítva ugyan, de remekül visszaadják viselkedésükben különböző szorongásukat, félelmüket, depresszív gondolataikat. Ahogy egymással beszélnek, egymáshoz viszonyulnak, az rengeteg pszichés problémára visszavezethető, de mindezek ellenére a Smith család tagjai nagyon is kötődnek egymáshoz, és szeretik egymást.

rick_and_morty

Utazásaik során főszereplőink bevonják a famíliát is, ami még nagyobb humorfaktort jelent. Miközben sokszor könnyesre nevetjük magunkat, azért mindig van min elgondolkodni.

Ebben a sorozatban is nagyon sok utalás fedezhető fel, de itt már elég sok SF-rajongó is felkaphatja a fejét, hiszen nem egy poén épül ismert sci-fi alkotások köré.

És most, két évaddal később eszméletlenül várjuk a harmadikat. Kemény csavarral zárult az utolsó epizód, ami még néhány nézőnek könnyet is csalhatott a szemébe. A készítők eddig nem törték magukat, hogy információmorzsákat tárjanak elénk, de mi most megpróbáljuk összeszedni mit lehet tudni a harmadik évadról.

Nos, igazából nem sokat. Annyi biztos, hogy készülőben van. A széria ötletgazdái és készítői, Justin Roiland és Dan Harmon is meglepődve állnak a hirtelen jött népszerűség miatt, de próbálják megfelelően kielégíteni a rajongók igényeit. A második évad végén a Mr. Poopybutthole névre hallgató mellékkarakter már beharangozta, hogy 2017 márciusában várható a premier. Annyit még tudunk, hogy tizennégy epizódos lesz a szezon, ami előrelépés az elődökhöz képest (az első tizenegy, a második évad tíz részes volt).

rick morty poopybutthole

Tehát a Rick and Morty rajongóknak még egy kis kitartást, minden jel arra mutat, hogy hamarosan végre tényleg befut a várva várt harmadik évad. Aki pedig még nem vetette be magát a párhuzamos dimenziók világába, de szereti a fekete humort és nem riad vissza a felnőtt rajzfilmektől, annak mindenképpen csak ajánlani tudnám a Rick and Mortyt.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?