Sorozat Gaiman-novellákból – Likely Stories

Neil Gaimant talán nem kell senkinek bemutatnunk. A kortárs fantasy-író számos könyvét adaptálták vagy adaptálni fogják valamilyen formában, azonban a novelláinak eddig kevés figyelmet szenteltek.

Még tavaly októberben jelentették be, hogy Likely Stories (Hihető történetek) néven szeretnének Gaiman novellái alapján minisorozatot készíteni. A tervek szerint egy antológia-szerű filmsorozatról lenne szó (a történetek különálló művek lennének egy nagyobbon belül), ami egyelőre négy írást dolgozna fel. A sorozatot a Sky Arts fogja sugározni.

Nemrég tették nyilvánossá, hogy mely írásokat fogják feldolgozni. A Tükör és füst kötetből az Idegenkedést, amiben egy huszonéves férfi felfedezi, hogy valami baj van a testével; és a Keresem a lányt című írást, ahol egy fiatal férfi kutatja a tökéletes nőt, akit történetesen egy pornómagazin lapjain pillantott meg.  A másik két történet a Törékeny holmikból került kiválasztásra: a Falatok és Falatozók, ahol egy idős párt és nem mindennapi étkezési szokásaikat ismerhetjük meg; és a Záróra, aminek a főhőse kísértetházakról szóló történetekkel szórakoztatja társait. Az Idegenkedésből, a Falatok és Falatozókból és a Zárórából Kevin Lahena fog forgatókönyvet írni (őt itthon a Csáposok sci-fi/horror film révén ismerhetjük), a Keresem a lányt pedig a 20.000 nap a Földön rendezőpárosa, Iain Forsyth és Jane Pollard fogja írni.

A pontos premiert sajnos még nem tudjuk (valószínűleg még idén bemutatásra kerülhet a sorozat), viszont számos extra információval szolgált a The Guardian. Például hangulatában a Likely Stories leginkább a Fekete tükör sorozathoz fog közel állni. A Gaiman rajongók bőven számíthatnak, úgy nevezett easter eggekre (rejtett üzenet), de maga az író is tiszteletét teszi majd – hasonlóan, mint ahogy Hitchcocknál láthattuk. Továbbá a SykArts igazgatója, Phil Edgar-Jones azt ígéri, hogy a Likely Stories, Gaiman stílusához hűen, bizarr és meglepő lesz. Az executive producer, Sally Woodward Gently pedig azt nyilatkozta, hogy a sorozat célja olyan témák feltárása, mint a fogyasztói társadalom, a pusztító függőségek és a lelki kannibalizmus.

Az eddigi terveket látva elmondható, hogy nagyon is komoly stáb áll az új „Gaiman-sorozat” mögött. Talán egy olyan adaptációt láthatunk, ami nem csak a kalandokra fókuszál, hanem az írások mögött megbúvó jelentésre is. Bárhogy is alakul a Likely Stories, az biztos, hogy az elkövetkező időkben Neil Gaiman rajongóinak lesz mit nézniük: ne feledjük, hogy idén várható az Amerikai istenek is!

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?