The Walking Dead 7. évad: Negan és bandája kegyetlenül ellopta a show-t

A tévétörténelem egyik legbrutálisabb epizódjával nyitott még 2016 őszén a The Walking Dead, melyben a frissen bemutatkozott főgonosz, Negan olyan lelkesen csapta szét két állandó szereplő koponyáját, mintha az MLB igazolt játékosa lenne. Aztán viszont vett egy lejtmenetet a sorozat, hiszen a teljes sokkban a főszereplők nagyon elvesztették a fonalat. Szétszéledtek, több helyszínen, Alexandriában, a Hilltopon és a Kingdomban is láthattuk kedvenceinket, de még a rosszak által vezényelt Sanctuary és egy, a Saviorök által legyőzött női gittegylet is bemutatkozott, a Mad Max kolóniáról nem is beszélve. Az írók nagyon nehéz feladat előtt álltak, normálisan össze kellett volna hozniuk a szálakat, de az évadzáróban mindössze egy gagyi akciójelenetig jutottak el. Semmi tetőpont, nulla katarzis, nem is csoda, hogy a The Walking Dead nézettsége folyamatosan zuhant.

twd-7-b

Hogy ennek ellenére mi a vicces? Az, hogy a sorozat erősen nézős maradt. Ugyanis amikor drámát kell írniuk, akkor az megy a készítőknek. A már említett dupla halál mellett jól működött Carol lamentálása, amikor Morgan majdnem megőrült, illetve Rick és Michonne kirándulása is nagyon ott volt a szeren. Ezek a momentumok mindenféleképp üde színfoltot hoztak a sorozatba, ráadásul megkaptuk a The Walking Dead eddigi legjobb szemétládáját, Negant is, akinek a motivációi epizódról epizódra érthetőbbek lettek. Igazi diktátor ő, aki az embereit afféle közös tudat részeiként használja, ennek talán az egyik legjobb példája, amikor a fura frizurás Eugene-t is beépítette a közösségébe. 99 százalékban nem mernek ellene lázadni, ráadásul azokat, akik bűnt követnek el a Sanctuaryben, még durván meg is bünteti. Nem egyszer láthattuk, hogy Jeffrey Dean Morgan karaktere megtorolt egy-két vélt vagy valós hibát, amit az emberei követtek el.

twd-7-c

Ráadásul Negan és baseballütője, Lucille igazi popkulturális jelenségek lettek, még a Supernaturalben is hivatkoztak rá, tekintve, hogy J. D. Morgan ott Winchesterék apját játszotta, aki démonvadász volt. Az efféle kikacsintások mindig nagyon poénosak. Mindez azért fontos, mert a The Walking Dead a hanyatló nézettsége ellenére is jelentős tudott maradni a tévés világban. Hiszen ezen a produkción kívül van még a zombis témakörben mondjuk egy Z Nation még, ami elég Zs-kategóriás, illetve a The Walking Dead spinoffja, a Fear The Walking Dead, mely nyáron jön a harmadik évadával.

Ami az akciót illeti, az AMC sorozata sajnos a fináléban beleszaladt abba, hogy az íróknak akciójelenetet kellett megtervezniük. A szituáció elég sakk-matt volt, hiszen Mad Maxék Rick csapata ellen fordultak, így a Neganéken való rajtaütés eléggé besült. Egyedül Sasha öngyilkossága és zombiként való támadása lepett meg mindenkit, de még így is majdnem Carl fejének beverésével végződött a jelenetsor. Aztán jött a felmentősereg, hiszen Alexandria és a Hilltop is megtámadta a Savioröket, de dramaturgiailag abszolút nem működött az egész. A The Walking Dead készítőinek minimum fel kellene venniük néhány olyan embert, aki ért az akciójelenetek megrendezéséhez és megtervezéséhez, mert ez így már nem B-filmes volt, hanem Zs. Így kicsit sikerült tönkretenniük az évadfinálét. Pedig gondoljunk csak vissza egy évvel ezelőttre, amikor Negan először letérdeltette a főszereplőket, akkor mindenki tűkön ülve várta, hogy mi lesz. Ott volt feszültség, cliffhanger, de ez tényleg csak egy óriási kapufa lett, amit a stáb lőtt. Konkrétan fájt nézni.

twd-7-d

A sorozatra egyébként jellemző még, hogy ilyenkor, mármint a szezonok végén van még egy nagy halál. Sasha távozása nem sikerült kicsit se drámaira, az Abrahammel való flashbackek inkább zavaróak voltak, mint hasznosak. Ráadásul a karakter már az epizód elején bevette a méregkapszulát, így az sem volt kérdés, hogy meg fog halni. Az írók azonban nagyon eltalálták Eguene átigazolását, aki afféle alvezére lett a Savioröknek. Elkezdte Negan embereit ugráltatni, Rickék előtt is bemutatkozott, mint Negan. Ennél a jelenetnél Rosita arckifejezése különösen vicces volt, azt a szemforgatást rászabták a színésznőre. A The Walking Dead 7. évada elég sok sebből vérzett, ennek ellenére az biztos, hogy a mellékszereplőket sikerült kicsit mélyíteni, ráadásul itt nem az van, mint a Marvelnél mondjuk, ahol minden főellenség nevetséges. Negan és bandája ellopta a show-t, de meg kell még említeni a Kingdom tigrisét is – már amikor a CGI nem lógott ki nagyon -.

A The Walking Dead legnagyobb baja az volt idén, hogy néha már a legendásan erős drámai húzások se működtek annyira, az akciók még ennél is kevésbé, a zombik szinte már körítésként se voltak jelen, szóval lassan eljutunk odáig, hogy a Fear The Walking Dead magasabb minőséget képvisel az anyasorozatnál. Kár, hogy idáig el kellett jutnunk, de remélhetőleg a 8. évadban lesz majd jó sok háború, meg az élőhalottak is visszacsoszognak a képernyőre és akkor lehet, hogy mi is kevesebbet panaszkodunk majd a látottak miatt. Értékelés: 6/10.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?