The Witcher 3 – Avagy így kell játékot készíteni

A tavalyi év egyik legjobban várt játéka nem csak hozta az elvárt szintet, de bőven meg is ugrotta azt, s igencsak magasra tette a lécet konkurencia számára. A lengyel Andrej Sapkowski író által megálmodott, és a szintén lengyel illetőségű CD Projekt Red fejlesztőgárda által kódolt The Witcher játéksorozat harmadik részéről van szó.

Az első két felvonás nagyban eltért a „megszokott” fantasy-címektől, mind mágiarendszerben, mind világépítésben, karakterekben, nyelvezetben. A kelet-európai attitűd mindig erősen visszaütött, és keveredett a reneszánsz által képviselt késő középkori hangulattal, a paraszti élet trágárságával, és a számtalan mitológia különféle változatával. Szerepeltek görög mítoszokból átvett lények, de találkozhattunk szláv fél-pogány erdei démonokkal, sőt a viking kultúrában is tiszteletét teszi a Witcher-sorozat. De ne rohanjunk ennyire előre, inkább vegyük át alaposan a nemrég év játéka kiadásban is megjelent játékot, és nézzük meg miért is lett a The Witcher 3: Wild Hunt az elmúlt évek egyik legjobb fantasy-szerepjátéka.

witcher3_en_wallpaper_the_witcher_3_wild_hunt_geralt_with_trophies_1920x1080_1449484678

A The Witcher (magyarul Vaják) először novellák formájában jelent meg a 90-es években. A rövid történetek főszereplője Riviai Geralt, egy mutáns szörnyvadász, kit gyerekkorától fogva emberpróbáló mutációkkal bombáztak, hogy később megküzdhessen a Kontinenst elárasztó különböző fenevadakkal, akik rettegésben tartják a szerencsétlen lakosokat.

Geralt első kalandjait videojáték formájában 2007-ben dolgozták fel. Masszív sztorit kaptunk, ám a játékmenet kissé egyhangú, sőt néhol kifejezetten unalmas volt. Az sem segített, hogy magyar szinkronnal is ellátták a programot, sőt inkább csak rontott az egészen.

Majd 2011-ben jött a kvázi-áttörés. Mindenkiben magas nosztalgia-faktorral dolgozott a Witcher első részének megfakult emlékképe (tegyük hozzá, hogy távol állt a rossztól, de kimagasló sem volt), így boldogan vetettük bele magunkat a The Witcher 2: Assassins Of Kings játékba. Első pillanattól kezdve nagyon erős cselekmény tárult elénk, flashbackekkel, remek harcrendszerrel, érdekes jelhasználattal (a jelhasználat a Vaják esetében a mágia). Igazi fantasy-RPG-vel volt dolgunk, és örültünk neki. Azonban még mindig ritkán lehetett hallani, hogy egy lapon emlegetnék az emberek a Dragon Age-dzsel, vagy akár a mainstream fantasy-játékok istenkirályával, a The Elder Scrolls sorozattal. Pedig a Witcher 2 esetében már hatványozottan megfigyelhető volt a fejlődés, és az akarás mögötte, hogy jó programot adjon ki a CD Projekt Red brigádja.

785-0-1444588700

S csendben eltűnt a színtérről Geralt; egészen 2015-ig, mikor megjelent a The Witcher 3: Wild Hunt. A konzolos generációváltás meghozta gyümölcsét. Bárki, aki ránézett egyetlen képre, vagy videóra, annak elállt a lélegzete is. A Skyrimnél 20%-kal nagyobb bejárható területet ígértek, pedig valljuk be: az aztán tényleg nagy térkép volt.

Ám ekkora játékot bizony nagyon nehéz tartalommal kitölteni. Sokszor láttuk már, hogy egy RPG hatalmasat markolt, majd belefulladt az egészbe, és végtelenül önismétlővé vált. A Witcher 3-ban ilyenről szó sincs. Ennél komplexebb játékot talán még soha nem láttam. Minden egyes küldetés eltér a másiktól, minden állomásnál más fajta emberek élnek, így más feladatokat, vagy megbízásokat kapunk.

Felejtsük el a „Szedj össze tíz növényt”, vagy az „Ölj meg hat vaddisznót, és vedd el a májukat” jellegű küldetéseket. Nagyon sok játékóra után sem találtam ismétlődő feladatokat. Persze akadnak olyan megbízások, melyekben többször ugyanolyan fajba tartozó szörnyet kell levadászni, de mindig más út vezet fészkükhöz, mindig más célból kell végezni velük, és valahogy mindig másképpen is viselkednek. Emellett szinte az összes side-quest (mellékküldetés) lehetne akár a főküldetés része is.

A különböző falvak és városok lakói megöltik élettel az egész játékot. Mindenhol akad egy vajákra váró megoldatlan ügy. Közben fejleszthetjük karakterünket, igen sokféleképpen. Gyúrhatunk jelhasználatra, vagy nyers erőre is, vagy akár kombinálva a kettőt, kiegyensúlyozhatjuk Geralt képességeit, hogy minden helyzetre felkészülhessen. A mindig hátunkon lógó ezüst-és acélpengéket kedvünkre váltogathatjuk, vagy megkérhetünk egy jóképű törp urat, hogy készítsen nekünk valami remek kardot. Ehhez receptre lesz szükségünk, melyek összegyűjtése szintén kiváló elfoglaltság. És akkor észrevesszük, hogy órák óta csupán a mellékküldetéseket nyüstöljük, aranyat alkudunk egy falusi elöljárótól, gwynt-partit játszunk a helyi kocsmában, majd leölünk néhány fojtólidércet a mocsár szélén. Közben megismerkedünk a különböző vidékek embereivel, és azok minden létező motivációjával. Van, ki a háborútól fél, van, aki csupán a családját szeretné etetni, de akadnak rasszista emberek (és tündék), zsugori nemesek, bátorlelkű parasztok, és mindenféle erkölcsi kérdés felmerül, mely akaratlanul is elgondolkodtatja a játékost. Belekeveredhetünk politikai játszmákba, intrikákba, minket nem feltétlen érintő harcokba, belviszályokba. Hűséges barátaink pedig legtöbbször azon lesznek, hogy segítsenek az ilyen helyzetekben, bár leginkább magunkra maradunk, mint végtelenül cinikus, érzelemmentes vaják, aki saját morális kódja szerint teszi a dolgát.

wild hunt

A változatosságot tovább erősítik a különféle megfigyelhető nyelvezetbeli eltérések. Aki tud angolul, annak is problémás lehet maga a hallható nyelv, hiszen annyi fajta dialektusban beszélnek a népek, hogy számolni is alig lehet. Szerencsére van magyar felirat a játékhoz, ez nagyban segíti a parasztok furcsa tájszólásának, a nemesek fennköltségének, vagy Skellige bátor „vikingjeinek” megértését

Az elődökhöz hasonló módon itt is megjelenik a szexualitás, a maga nyers formájában. Ahogy a bevezető szövegben írtam, a kelet-európai attitűd sokszor vissza-vissza cseng, legyen szó a társadalmi differenciákról, romantikáról, vagy erotikáról. Valamiért élesen elkülöníthető a nyugati álomgyárban bemutatott szex a kelet-európai realista ábrázolásmódtól. Geraltnak számos kalandja lesz nőkkel is, melyek akár külön feszültséget generálhatnak a főszereplő hölgyekkel. De olyan helyzetbe is keveredhetünk, hogy egy adott küldetés céljához akkor kerülünk közelebb, ha előtte elcsábítunk egy leányzót.

the-witcher-3-wild-hunt-51

A világ valóban hatalmas, rengeteg tartalom van az alapjátékban is, de még rátesz jó néhány lapáttal a két kiegészítőcsomag, a Hearts of Stone, illetve a Blood and Wine. Mindkettő dlc rengeteg plusz játékórát ígér, új területet, új fegyvereket, új cselekményvonalat. Sőt, ingyenesen hozzájuthatunk tizenkilenc letölthető tartalomhoz, melyek leginkább skinek, de akad közöttük páncél szett, gwynt pakli, és sorolhatnám (más játékok esetében ezek 5-10 eurós nagyságrendű költséggel járnának). És ezek nem csupán ígéretek, be is tartják mindezt (ugye kedves Hello Games-féle No Man’s Sky?).

A The Witcher 3 több, mint 300 különféle díjat zsebelhetett be, de ez nem véletlen, hiszen valóban egy közel tökéletes játékról beszélhetünk. Bugok ritkán előfordulnak, de ezek miatt nem lesz játszhatatlan. Általában egyáltalán nincs befolyással a játékmenetre, még csak bosszúságot sem okoz. Legfeljebb jót röhögünk, ahogy Geralt hűséges lova, Keszeg (aki szintén fejleszthető) beakad egy bokorba, miközben gazdája felé vágtat.

the-witcher-3-wild-hunt-kornyezettexturamodok

A hatalmas sikerre való tekintettel kiadták PC-re, Xbox One-ra, és Playstation 4-re a Game Of The Year (Év játéka) változatot, mely tartalmazza az alapjáték mellett az összes kiegészítőt is. Októberben ingyenes nyílt bétával mutatkozik be a népszerű in-game kártyajátékból, a Gwyntből adaptált önálló játék, mely nem valószínű, hogy a Hearthstone babérjaira fog törni, mégis szórakoztató zsugázásra lehet számítani. A Witcher széria a harmadik résszel le is zárult, örökre befejezték a fejlesztők. Ám lezárásnak nem is kívánhattunk volna többet, vagy jobbat, hiszen a Witcher 3 az elmúlt évek legjobban sikerült fantasy játéka, sőt nem csak műfajában kiemelkedő alkotás, hanem minden téren maradandó műről van szó. Minden perce élvezetes, és egy elképesztően fantasztikus sztorit játszhatunk végig, ami után végtelen űr keletkezik majd lelkünkben.

A CD Projekt Red most egy SF játékon dolgozik, mely a Cyberpunk 2077 nevet viseli. Már többen fejlesztik, mint a Witcher 3-at, szóval grandiózus programra számíthatunk.

cyberpunk

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

1 Response

  1. solymosgyu szerint:

    Nem ez a minta. A regények nagyon unalmasak. Inkább az assasins creed.

Vélemény, hozzászólás?