Új előzetest és posztereket kapott Wonder Woman

Hiába gyártott sokkal több szuperhősfilmet az elmúlt években a Marvel, mégis a DC lépi meg először azt, amire sok rajongó várt. Mégpedig, hogy női főszereplő köré építenek egy önálló filmet. 2017 júniusában jön a Wonder Woman film, Gal Gadot főszereplésével, Zack Snyder tollából, és akik látták a Batman v Supermant, azok értik, hogy miért várják ennyire sokan a produkciót. Mellékszereplőként is kiemelkedő volt ugyanis Wonder Woman.

A történet szerint Diana, az amazonok hercegnője él-éldegél Themyscira szigetén, amikor is egy amerikai pilóta, Steve Trevor (Chris Pine) pottyan le közéjük, aki a világháború hírét hozza magával. Diana pedig elindul, hogy rendet tegyen az emberek világában. A címszereplőt játszó Gal Gadot rengeteg kritikát kapott, sokak szerint túl vékony, nem elég nőies a testalkata, az eddig látottak és a friss előzetes is azt erősíti meg, hogy a castingja pont olyan jól sikerült, mint Ben Affleck Batmanként vagy Henry Cavill Supermanként.

Az egyetlen kérdés, hogy Wonder Woman önálló filmjéhez össze tudnak-e majd kaparni a készítők értelmes főellenséget. Bár a DC-nek épp, hogy ez az egyik legnagyobb erőssége a Marvellel szemben. Ott van nekik Joker, Bane, Kétarc és a többiek. Van miből szemezgetni. A 2017 június 2-án bemutatkozó Wonder Woman lesz a DC negyedik filmje a közös univerzumban a Man of Steel, a Batman v Superman és a Suicide Squad után. Aztán meg csak 2017 novemberéig kell várni, és jön a Justice League is.

Alább megtekinthetőek a filmhez frissen kiadott plakátok is.

ww-1

ww-2

ww-3

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?