Virtuális támadás a valóság ellen

Egy új sci-fi komédiában a 80-as évek videójátékai próbálják elpusztítani a Földet.

A 20. században az emberiség több üzenetet is küldött a kozmoszba, űrszondák fedélzetén. Időkapszulákban helyezték el őket és jelenleg 4 darab kering belőlük az űrben.

Az első kettő – a Pioneer–10 és a Pinoneer–11 – az 1970-es évek elején indultak útnak, amelyek fedélzetén a híres Pioneer-tábla található meg. Az arany bevonattal ellátott alumínium tábla többek között két emberi testet, egy férfit és egy nőt ábrázol. A másik két időkapszulát 1977 vége felé indították el: a Voyager–1 és a Voyager–2 is egy-egy aranylemezt szállít magával. A kb. 30 cm-es, szintén arannyal bevont réz lemezeken számos, az ember és környezete által létrehozott hang szerepel. Például 55 különböző nyelven elhangzó üdvözlet, amelyek között magyar köszöntés is hallható. Az aranylemezek teljes hanganyagát egyébként a YouTube-on bárkinek lehetősége van meghallgatni.

Az időkapszulák célja az volt, hogy amennyiben az űrszondákat megtalálja egy idegen faj, akkor általuk megismerhessék az emberi civilizációt és esetlegesen üzenjenek is nekünk.

A Pixels című sci-fi komédiában sikerül elérni ezt a célt. A sztori szerint 1982-ben a NASA egy újabb időkapszulát küldött az űrbe, benne többek között videójátékokról készült felvételekkel. Azt idegenek válaszként azonnal támadást indítanak bolygónk ellen, fegyvereiknek pedig a felvételeken látott videojátékok karaktereit választják.

Elkeseredésében Will Cooper (Kevin James) amerikai elnöknek gyermekkori legjobb barátjához, Sam Brennerhez (Adam Sandler)  kell fordulnia segítségért, aki egyébként a ’80-as évek videójáték bajnoka, hogy vele és egy régi vágású, játéktermi játékosokból álló csapattal legyőzzék az idegeneket és megmentsék a bolygót.

Az előzetesből kiderül, hogy az idegenek életre keltik a régi játékok szereplőit, többek között Pac-Mant és Donkey Kongot is, és az ő közreműködésükkel próbálják meg lerombolni a Földet, így fordítva ellenünk kedves ismerőseinket. Pac-Mant még saját megalkotója, Toru Iwatani sem tudja lebeszélni a féktelen pusztításról.

A filmet Chris Columbus rendezi, aki az első két Harry Potter filmet jegyzi, továbbá neki köszönhetjük a kevésbé sikeres Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj-t is. Ezeken kívül pedig még a hazánkban különösen nagy sikernek örvendő Reszkessetek, betőrök! első két részét is ő rendezte. A színészek között Adam Sandler és Kevin James mellett Michelle Monagan és Peter Dinklage is feltűnik, az előbbit a híres amerikai sorozatból A törvény nevébenből (True Detective), az utóbbit pedig a Trónok harcából ismerhetjük.

Jó szórakozást az előzeteshez és a kommentekben várjuk a véleményeiteket!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?