Zöld Íjász – évadpremier

A DC gőzerővel építi ki a saját filmes és sorozatos univerzumát, minden bizonnyal hatalmas sikerrel. A MARVEL filmjei hamarosan kihívóra akadnak az elkövetkezendő nagyszabású DC-mozikkal. A sorozatok terén is megy a versengés, és egyre több új széria látszódik a horizonton. Az első alapkőként szolgáló sorozat négy éve kezdett a CW csatorna gondozásában; ez volt az Íjász, vagyis az Arrow. Sorozatkritikánkban már kifejtettük véleményünket az Oliver Queen életét feldolgozó sorozatról, ám eközben elstartolt a negyedik szezon is.

Nem kerülgetem a forró kását, én eddig minden hibája ellenére szerettem az Arrow-ot. A figyelem azonban megoszlott, és a többi karakter sokkal érdekesebbnek bizonyult – a többi sorozat révén. Valami eltört, és nem biztos, hogy megtudják ragasztani.

stephen amell

Oliver visszavonult, és Felicityvel él együtt álomlakásban, álomkörnyéken, valahol álomországban. Minden nagyon idilli, és minden tökéletes. Az Oliver-t játszó Stephen Amell munkásságán itt ütköznek ki a hiányosságok. Ha az a boldogság, amit az ő arca kifejez, akkor köszönöm, nem kérek. Az első néhány percben minden annyira mesterkélt, hogy felüdülés volt, mikor a már átnevezett Star City-ben felüti fejét az újabb probléma.

Thea Vörös Íjásznak öltözve (Roy ruhája pont passzol rá, pedig fele akkora, mint a srác- biztos Cisco készített másikat) próbál rendet tenni a városban, ám nincs egyedül: Laurel továbbra is Fekete Kanáriként, Diggle pedig… egy sisakban segít Oliver húgának.

arrow s04

Hamar rájönnek, hogy túlmutat rajtuk a veszély, így Laurel és Thea meglátogatják Oliver-t, hogy visszahívják Star City-be. Vonakodva ugyan, de az Íjász visszatér. Diggle még mindig nem bízik meg benne, aminek valljuk be, valóban van alapja.

Az új fenyegetés középpontjában a speciálisan kiképzett katonák – a Szellemek állnak, akiket pedig Damien Darkh irányt. Említést tesznek a H.I.V.E alakulatról is, ami valószínűleg később, de része lesz az Íjász világának.

Eközben újabb flaschback-eket kapunk Oliver múltjából, ami már őszintén idegesít. Elvileg öt évet töltött egy „pokoli szigeten” az első etap története során. Azóta megjárt egy hajót, Hong Kongot, Starling City-t inkognitóban, és újra Lian Yu szigetét. Végtelen kalandban volt része, amely során legalább egy tucatszor csupán a véletlenen múlt az élete. Öt év valóban hosszú idő, de az első visszaemlékezésekhez képest abszolút nem odaillő, hogy még mindig folytatódnak a múltbéli kalandjai – megállás nélkül.

team arrow

Visszakanyarodva a jelenhez, Damien nagy fenyegetést jelent a város lakói számára. Célja, hogy teljesen elpusztítson mindent, majd a hamvakból egy új és szebb dolgot hozzon létre.

Olivernek és a csapatnak sikerült megakadályozni egy komoly robbantást, de így megtapasztalják Damien Darkh igazi erejét.

A főgonosz egy rendkívül érdekes karakter, de a színész (Neal McDonough) valahogy nem illik a szerepre. Alapvetően nem áll tőle messze a szuperhős szerepkör, hiszen az Injustice verekedős játékban ő adta Flash hangját. Vagy említhetném, hogy Amerika Kapitányba ő játszotta a ’Dum Dum’ Dugan-t, vagy éppen egy Batman egészestés rajzfilmben Deadshot hangját kölcsönözte. Valahogy „élőben” mégsem passzol be, nehéz lenne megmondani az okát.

damien darkh

Összefoglalva, valami, ami eddig működött – már nem működik az Íjászban; azaz most már tényleg Zöld Íjászban.

A karakterek valahol megcsömörlöttek, és nem érdekesek. Lehet, mert én már nagyon várom Hawkgirl és Hawkman bemutatkozását. Vagy Flash-ben és a többi metahumánban sokkal több potenciál rejtőzik. Oliver olyan, amilyen eddig, a többiek sem változtak, és emiatt nehézkes lehet a folytatás.

A szupergonosz Damien-el kapcsolatban akad még felfedetlen titok, amire kíváncsi vagyok, de a séma már enyhén szólva is sablonszerű marad. A szezonnyitó epizód utolsó néhány perce vált igazán érdekessé, és emiatt várom a következő fejleményeket – még ha nem is olyan lelkesen, mint korábban.

green arrow

Az Arrow sorozat egy mély szakadék felé hajt, és nagyon nem lenne jó, ha belezuhanna. A maga módján felépített egy remek világot, amit kár lenne veszni hagyni, de valami újra van szükség. Valami másra, ami életet lehelne a fokozatosan kihűlő sorozatnak. Hátha a Flash-el közös crossover-ek felfrissítik megint, és kibontakozik az évad, ahogy az egy DC sorozathoz méltó.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

1 Response

  1. vian szerint:

    Szakadék felé hajt?? De biztos van akit érdekel…ez inkább egy bohózat szintjén áll. De az is lehet hogy kiöregedtem ezekből a Zorró utánzókból.

Vélemény, hozzászólás?