Hamarosan indul a Térség sorozat

Aki még idén nem találta meg az aktuális SF-sorozatot, amit nézhetne, akkor érdemes lesz odafigyelni a hamarosan debütáló The Expanse (A Térség) szériára.

A Térség ciklus első kötete, a Leviatán ébredése című könyv 2011-ben jelent meg, azóta már hat rész is elhagyta a nyomdát. A hamar jött siker miatt a SyFy csatorna úgy gondolta, igazán jó ötlet lenne egy sorozatot indítani belőle. A készületek, és egy minimális hype után azonban az egész projekt mintha elhalt volna. Nem kaptunk trailert (csak egy ízelítőt, amivel nem igazán lettünk okosabbak), se képeket, de még nagyon infókkal se bombázták a nagyérdeműt. Idén januártól egészen májusig szó szerint semmit nem osztottak meg a kíváncsi érdeklődőkkel. Jogosan hihettük azt, hogy mégsem lesz semmi a sorozatból, el sem készül, és várhatjuk, amíg más megveszi a jogokat – ha megveszi.

Szerencsére nem így történt, és július környékétől folyamatosan jöttek a posztok. Lassacskán kiderült, hogy mikor lesz a tervezett indítás, és sikerült egy épkézláb előzetest is megosztaniuk a San Diego Comic Conon.

Hatalmas, mindent megrázó hype-ot nem kap még mindig, a The Expanse Facebook oldalon néha egy-egy képet, vagy újdonságot megosztanak, de alig lehet tudni valamit a sorozatról.

expanse cast

A történet vesézését meghagynám a premier utánra, de tömören megpróbálok egy képet adni magáról a Térségről.

Ahogy egy űroperához illik, a jövőben járunk, valamikor a 2200-2300-as években. Az emberiség sikeresen kolonizálta a Naprendszert, s minden szerepet kapott bolygó, kisbolygó saját társadalommal, ökoszisztémával, gazdasági előnnyel, hátránnyal rendelkezik, ami nem kevés feszültséget generál a szereplők és a sztori szempontjából is a későbbiekben.

A könyv hangulata igen sötét, már-már noir, és igyekszik a sci-fi határain belül realisztikus maradni: az űrutazáshoz idő kell, az embereket fizikailag megterhelik a különböző gyorsulások. A bolygókon más és más nehézkedés van, ebből kifolyólag külsőre is máshogy (minimális eltérések) néznek ki az emberek. A trailer alapján a szereplőválasztások is efféle megfontolások alapján lehettek, mondhatni egész jól eltalálták a főbb karaktereket. Nagy szerepet kap majd a politika, az erőfitogtatás, és más emberek kihasználása is. Emellett a fővonal igazán misztikus, mindig jelen van – még ha csak a háttérben is -, mégsem sejtjük mi fog történni legközelebb. A főbb szerepekben egy elhivatott nyomozó, illetve egy űrhajónyi legénység áll majd, akik szembenéznek a kívülről jövő fenyegetéssel és egy politikai acsarkodás közepébe is belecsöppennek.

A sorozat írói között ott van a Vasember, és Az ember gyermeke írója is, ami persze után nem lehet nagy következtetéseket levonni, de reményeink szerint itt is odateszik magukat.

Az IGN-nek adott interjúja során a sorozat egyik színésze, Cas Anvar elmondta, hogy a készítők igyekeznek elkerülni a CGI-t, és arra törekednek, hogy amit meg lehet oldani makettel, – vagy egyéb metódussal -, akkor azt használják. A speciális effektek kötelező elemei egy SF műnél, de amennyire tudják, redukálják azok számát.

Első ránézésre, és az eddigi (kevés) infók alapján csillogó szemmel reménykedhetünk egy igazán ütős és egyedi SF műben, ami odaszögezi a nézőket a TV-k elé. A trailerekben és az IMDb forrásai szerint már az első részekben feltűnnek olyan szereplők, akik csak a második, vagy harmadik kötetben vesznek részt. Reméljük, ezzel nem zavarják majd össze az olvasókat és a nézőket.

A sorozat november 23-án debütál a SyFy streamjén, december 14-én pedig a tévécsatornán.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?