Inhumans: Lelkes, de kicsit bugyuta a Marvel új sorozata

Az ABC-n dupla résszel bemutatkozó Inhumans esetében már az is árulkodó tény, hogy a csatorna péntekre rakta a sorozatot. Ilyenkor a legkisebb a konkurencia egy-egy produkciónak, így az elvárások is sokkal alacsonyabbak, már ami a nézettséget illeti. A Marvel újonca nem lett túl erős, afféle guilty pleasure kategóriába sorolható, így csak olyanoknak tudjuk ajánlani, akik nem húzzák fel magukat a bugyuta írói húzásokon, inkább örülnek, hogy Black Bolték a tévébe költöztek.

A történet főszereplői egyfajta mutánsok, akik régen emberek voltak, de egy idegen faj kicsit játszott az őseik DNS-ével. Azóta a királyi család vezetésével Attilan városában élnek az Embertelenek, különleges génjeik pedig úgy aktiválódnak, ha a Terrigen Mist nevű gáznak lesznek kitéve. Ennek köszönhetően vagy szuperképességeik lesznek, vagy megváltozik a külsejük. Az alapvetés nagyon izgalmas, nem is csoda, hogy a Marvel eredetileg mozifilmet akart az Inhumans képregények alapján, végül azonban csak egy IMAX-ben (is) levetített dupla részre és sorozatra futotta.

inhumans-kritika2

Rosszul jártunk? Igen, mert a színészek gyengék a produkcióban, kivéve a Trónok harcában is szereplő Iwan Rheont, aki egészen hihető teljesítményt nyújt Maximusként. Ő ugye azoknak az Emberteleneknek az egyike, aki sima embernek is beillene, mert nincs semmilyen képessége. Rajta kívül talán megmarad a néző emlékezetében a “nagyhangú” Black Bolt és felesége, Medusa. Serinda Swan karaktere jó lenne, de egyből megfosztják a hajától, ami mivel a karaktert nem építik fel rendesen a kezdésben, nem túl drámai.

A konfliktus abból adódik, hogy Maximus átveszi az uralmat Attilan városa felett, a királyi család meg elmenekül a Földre. Ebben segítségükre lesz Lockjaw, aki egy hatalmas, teleportáló kutya. Érdekes, mert ez a része teljesen jól működik az Inhumansnek, teli van a sorozat jó ötletekkel. A karakterek izgalmasak is lehetnének, ha egy blockbuster filmről lenne szó, a képességeik is szórakoztatóak. Sőt, még a verekedős jelenetek is ütősek helyenként. A CGI sajnos kicsit kilóg, de egy rendes írói gárdával és jobb castingokkal ebből sokkal többet ki lehetne hozni.

inhumans-kritika3

Ha a Marvel bevállalja és filmet készít az Inhumans alapján, megkaphattuk volna a Trónok harca űrbeli változatát. Így viszont ez egy kihagyott ziccer, ellenben nem olyan rossz, mint a DC egyes sorozatai (Arrow, Flash és társai). Az Inhumans abszolút nézhető kategóriába tartozik, de meg kell találni a helyét, mondjuk ebéd közben simán elmegy az a 40 perc, főleg, ha az ember szeret sokat csámcsogni. Az biztos, hogy sokak gyomrát meg fogja ülni a Marvel újdonsága, de ha a helyén kezeljük, azaz az Agents of SHIELD és az Agent Carter szintjén, akkor szódával elmegy. Értékelés: 6/10.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?