Jogi vagy etikai kérdés-e az ürbányászat?

- Komment: 4 darab


Fenntartható egyáltalán a fejlődés anélkül, hogy más, nem földi forrásból szerezzük be a hiányzó készleteket?
Valószínűleg nem.
Földünk nyersanyagkészletei előbb-utóbb kimerülnek.
Ez tény.
A civilizációnk ellátása, technológiánk folyamatos fejlődése nem kevés energiát és anyagot emészt fel, de vajon honnan, és hogyan fogjuk kielégíteni a huszonegyedik századra hihetetlenül megnőtt igényeinket?
Mióta hellyel-közzel megoldottuk a rövidtávú űrutazás problematikáját, a kérdésre kézenfekvő válasz lehet maga az űr.
A Föld közelében elhaladó aszteroidák, illetve a Mars és Jupiter pályája között elhelyezkedő aszteroida övezet minden bizonnyal gazdag nyersanyaglelőhelyek, legalábbis a Planetary Resources (Földi Erőforrások) névre hallgató vállalat szerint, amely az emberiség történetének első aszteroidák bányászására szakosodott cége.

A négy éve létrehozott vállalat -melynek alapítói között ott találhatjuk Larry Page-et, James Cameront, és Charles Simonyit is-, becslése szerint mintegy 1500 kisbolygó halad el a Föld közelében évente; statisztikailag ezek 10%-a lehet értékes víz és egyéb ásványi anyagok forrása.

A tervek között szerepel robotűrhajók és teleszkópok fejlesztése és értékesítése; a projekt ára állítólag elhanyagolhatóan csekély százaléka a jelenleg űrkutatásra fordított dollármillióknak.
Ám mielőtt még odáig eljutnánk, nagy valószínűséggel a sokkal közelebbi -és lássuk be bizonyos szempontból egy aszteroidánál stabilabb és ezért kevésbé veszélyes-, Holdat fogjuk ezzel a céllal kiaknázni.
Égi kísérőnk nem csupán az ár-apály jelenségért, és bolygónk pályájájának stabilizálásáért felelős, hanem -a kutatások szerint-, igen gazdag ezüst és vízlelőhely is egyben.
A Hold még mindentől független terület.
A kérdés ezúttal nem csupán az, hogy van-e egyáltalán jogunk a Holdat ilyen célból “kizsákmányolni”, hanem az is, hogy az ott rejtőző természeti kincsek vajon az egész emberiség tulajdonát képezik, vagy sem?
Kinek van joga, és miért a holdbányászatra?


A leendő Hold-bányászoknak jó “űrügyvédekre” lesz szükségük a jövőben, ha a Holdon található erőforrásokat maguk akarják betakarítani. A Földön kívüli bányászatra vonatkozó előírások ugyanis igen ritkák, ha vannak, akkor is félreértelmezhetők vagy nem is érvényesek.
1967-ben a Világűr Szerződés lehetővé tette a holdi víz és egyéb anyagok kitermelését. Csak az nem világos, kinek szabad bányászni a Holdon és kinek nem.
Az 1979-es Hold Szerződés volt hivatott szabályozni, miként nyerhetők ki a holdi források, ugyan a papírt nem minden jelenleg űrkutatással foglalkozó ország ratifikálta, fogadta el. Így az nem is érvényes. Akkoriban, mivel csak egy maréknyi ember volt képes eljutni égi kísérőnkre, nem igazán foglalkoztak a holdi bányászat kérdésével, így a döntések elodázódtak.

Tény, a Holdon nem él senki. Aki ezzel az állításommal vitatkozik, tegye fel a kezét, és mutassa be a bizonyítékait!
Ha azonban valóban senki sem tarthat igényt a Hold nyersanyagkészletére, akkor nem lehet szó kizsákmányolásról sem nemigaz?!
Vagy mégis?!
Tekintettel a közelgő energiaválságra megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy természetvédelmi területté nyilvánítjuk a Holdat?
Vagy megengedhetjük-e magunknak, hogy az emberiség nevében lestipistopizva az égi vándort bányatelepeket esetleg kolóniát létesítsünk rajta?


Vajon milyen társadalmi egyezmények szükségesek ahhoz, hogy az ott bányászott és kitermelt javakból minden rászoruló ország igényeinek megfelelő mértékben, de legalábbis egyenlően részesedjen?
És egyáltalán, tekintve történelmünket, mi emberek valóban készek vagyunk egy ilyen léptékű vállalkozás lebonyolítására?
Nem magára a bányászatra gondolok, hiszen a technológia valószínűleg jóval hamarabb a rendelkezésünkre fog állni, mint ahogy a kormányok, kis- és nagyhatalmak képesek lesznek túllépni saját árnyékukon.


A Holddal kapcsolatos szabályok kidolgozására azért lenne szükség, hogy a jövőben a Holdra küldött robotoknak, gépeknek lehetőségük legyen jogilag tisztán hasznosítani égi kísérőnk “energiaforrásait”. A Holdon található vízjégből rakéta-üzemanyag is kinyerhető lenne. Egyes vállalatok azonban kereskedelmi célokra használnák a Hold vizét.
Egyelőre a Holdra azok a szabályok vonatkoznak, mint a határokon túli nyílt óceánra. A nyílt területeken “mindenki annyi halat halászhat, amennyit csak tud”.

Nomármost ez a hozzáállás nem feltétlenül válik be a gyakorlatban.
A földrészek felfedezéséről és gyarmatosításáról szóló történetek értelmezésekor számtalan etikai problémába ütközünk. Például a spanyoloknak, vagy az észak-amerikai telepeseknek semmilyen észérvekkel alátámasztható jogalapjuk nem volt az amerikai kontenensen élő őslakosok kultúráját tönkretenni, természeti kincseiket elrabolni.  Ugyanez vonatkozik az ausztrál, illetve afrikai őslakosok civilizációját sáskahadként elpusztító gyarmatosítókra. Legalábbis úgy gondolom, ha valaki, egy idegen bejönne a kertembe, leszúrna egy botot, amire valami színes vászonvackot aggatott, és királya, nemzete, istene, bármilye nevében nekiállna a javaimat elhordani, virágaimat eltaposni, a földemet szétfurkálni, engem onnan kitenni, hát istenuccse alaposan ellátnám a baját.


Bizonyos szempontból mi emberek nem vallhatjuk tulajdonunknak a Földet, vagy annak kincseit, és ezt a legtöbb természeti nép a mai napig így gondolja.
Egyetlen, minden ember alkotta jogot, érvet felülíró hatalom adott alapot és lehetőséget ezen földterületek gyarmatosítására, és ez nem más, mint az erősebb joga.
Történelmünk hemzseg a gyarmatosító háborúk során elkövetett mészárlásoktól, az egyes népcsoportok ellen elkövetett népírtás emléke még mindig él a leszármazottakban, a névleges jóvátétel pedig nevetséges és megalázó.

Itt a Földön is volt és van is rá példa, hogy milyen kemény és kérlelhetetlen küzdelem zajlott és zajlik egyes ritka kincsekért. Az alaszkai aranybányák, dél-amerikai és afrikai drágakő- és gyémántlelőlhelyek, ausztrál arany-és opálbányák történeteiről keringő véres legendák figyelmeztetnek arra, hogy még egy jogilag tisztázott birtokviszonnyal rendelkező terület felett is még mindig az erősebb joga győz, és nem a törvény.

Egyszóval, etikai, vagy jogi kérdés-e az űrbányászat?
Szerintem mindkettő.
Kíváncsi vagyok, ti, kedves Olvasók, hogyan vélekedtek erről?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

  1. Gyógyszerekkel kezelhető szinten tartható a skizofrénia kedves Gyu. Gyógyítani viszont sosem fogják.
    Nem hiszem, hogy a fejlődés útján ez volna zálog, amit fizetni kell. Sőt. Sosem lehet tudni. Lehet, hogy súlytalanság állapotában az agy biokémiája is másként “dolgozik”. :)