Tagged: ufo

Májusban űrlényekre vadászunk – új Prey előzetes

A mostani hype-trendhez képest a Prey megjelenése körül kimondottan kevés konkrétum lebeg. A tavalyi E3-on bemutatott kedvcsináló megmozgatta kicsit a kíváncsi játékos réteget, de eksztatikus hatást...

X-Akták – újra a csúcson

A 90-es évek egyik legismertebb és közkedvelt sorozata volt az X-akták, legalábbis a maga nemében egészen biztos. Emlékszem, akkoriban kicsiként komoly hatással volt rám. Természetesen sosem...

Kézikamerás ijesztgetés az 51-es körzetben

Jó páran készítettek már filmet a hírhedt 51-es körzetről. Ezúttal Oren Peli, a nagy sikerű és szériává avanzsált Parajelenségek rendezője döntött úgy, hogy még egy bőrt...

Repülő csészealjat tesztelt a NASA

A múlt hétvégén, Hawaii égboltján egy repülő csészealj tűnt fel, nagy sebességgel ereszkedett, majd sértetlenül földet ért. Nem egy azonosítatlan repülő tárgyról volt szó: az összes...

XXI. századi lidércnyomás: Az UFO-észlelések pszichológiája

Az emberiség képzeletét az idők kezdete óta foglalkoztatja a végtelen égbolt. Különböző korokban, különbözőféleképpen népesítették be az egyébként szótlan csillagokkal ékesített mennyboltot. A modern kor érdekes...

Puska Veronika: XYZ

A nemi identitás nehéz téma. De mi a helyzet azokkal, akik nemtelenül jönnek a világra?