Testről és lélekről kritika: Álmomban már láttalak
A Testről és lélekről igazi sikertörténet, hiszen 18 év kihagyás után készített Enyedi Ildikó újra nagyjátékfilmet a közönségnek, a misztikus dráma pedig el is vitte a 2017-es Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat. Az alkotás forgatókönyve nagyon gyorsan készült el, alig pár hét alatt, a sztorit pedig Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének pár sora ihlette. Ez meg is látszik a filmen, hiszen olyan, mint egy tragikus szerelmi költemény, nem is csoda, hogy az elmúlt időszak egyik legnézettebb magyar filmje lett.
Az éjszaka megrendezésre kerülő Oscar-gála egyik esélyese a Testről és lélekről, mely megkapó történet, két vágóhídon dolgozó ember találkozásáról szól. Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza) kezdetben igencsak kevés kapcsolatban állnak egymással, miután azonban éjjelente mindig azt álmodják, hogy szarvas képében egymással találkoznak, egyik karakter gyönyörűen kerül egyre közelebb a másikhoz. A sztori klasszikus szerelmi történet is lehetne, de itt nincsen szó Rómeóról és Júliáról, hiszen a főszereplők közel sem tökéletesek. Mária magának való, szinte senkivel nem ért szót, Endre pedig lebénult karja miatt számít különcnek.
A film magyar viszonylatban nagyon erős szereplőgárdát vonultat fel, hiszen kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik például Mácsai Pál, akinek rettenetesen jól áll a kissé korrupt és nagyon hanyag kopószerep, de Tenki Réka dögös pszichológusnője és a munkásember tragédiáját közelről átélő Nagy Ervin Sanyija is rengeteget tesz hozzá a sztorihoz. A Testről és lélekről azért kiváló film, mert lassú tempójával időt ad a szereplőknek arra, hogy kibontakozzanak és a lelkük kis titkait elénk tárják. A karakterek csetlései-botlásai talán egy magyar filmben se voltak ennyire életszagúak, mint A testről és lélekről esetében, vélhetően ezért is érzi magához ennyire közel állónak Enyedi Ildikó alkotását a közönség.
A Testről és lélekről főleg a tempója miatt nem könnyű néznivaló, ellenben megjutalmazza azokat, akik kitartanak a történet mellett. Tanulság is van a végén, és szerencsére nem rágják a szánkba a készítők, így mindenki levonhatja magának a következtetéseket. Tipikusan olyan filmről van szó, amely megragadja a nézőt a torkánál és addig facsarja, amíg szusz van benne, de annak ellenére, hogy a történet helyenként a tragédiájával megkínoz, mégis nagyobb élményt ad, mint mondjuk egyik vetélytársa, a Thelma.
Enyedi Ildikónak összejött a bravúr és egy olyan művészileg értékelhető, mély, misztikus filmet alkotott, amiben a természetfeletti csupán körítés. Itt a lelki dráma a legfontosabb és azt se felejtsük el, hogy végre kaptunk egy olyan magyar filmet, melynek főszereplői annak ellenére, hogy testi (bénulás) és lelki (autisztikus viselkedés) fogyatékosságokkal élnek, mégis szerethetőek és egymás hibái ellenére is képesek szeretni a másikat.
Klisé, de ebben a felgyorsult világban a Testről és lélekről igazi kincs, amely miatt érdemes megállni egy pillanatra, mély levegőt venni és megcsodálni. Ha szerencsések vagyunk, akkor a magyar filmipar ebbe az irányba megy el a következő években, mert erre részünkről lenne még igény!
Értékelés: 9/10
