Fel, fel és előre! – Supergirl évadpremier

Ahogy telnek a hónapok, évek, egyre több képregényhős tűnik fel a képernyőkön és a mozivásznakon. Lassan már velük alszunk, velük ébredünk. Ez egy rajongó számára általában nem baj, csak akkor, ha kedvenceit elfuserálják. Supergirl talán nincs mindenkinél a top öt szuperhős között, de a képregényekben igenis egy határozott, erős, független karakter, akit simán lehet szeretni. A kimondottan borzasztó Supergirl sorozat első évada után nem is tudom mit gondoltam, mikor rávetemedtem a második szezon premierjének megnézésére. Adni akartam még egy esélyt, látni akartam, hogy ebből még lehet valami. Valami, ami végre bemutat egy erős Supergirlt, és ténylegesen kiáll a női szerepvállalások mellett, nem csupán kínos szexista karaktereket rak egymás mellé, akik szexista dolgokat tesznek, mondanak.

A széria átkerült a CW csatornához, amely a többi DC-sorozatot is jegyzi, így aztán reménykedni kezdtem. Bár, ahogy az első promóképeken láthattuk a fel-feltűnő Supermant is… nos, ott valami eltört bennem.

supergirl

Most már azonban beszéljünk kicsit magáról az évadpremierről. Töredelmesen be kell vallanom: nem volt rossz. Még mindig nem az igazi, még mindig bukdácsol, de van ott valami mélyen, ami kezd a felszínre törni. A karakterek egymáshoz való viszonya is mintha próbálna „felnőttesebbé” válni, és maga a szuperhősködés is kezdi elhagyni a hobby-szintet.

És persze feltűnik Superman. Bármennyire is sok pozitív visszhangja van a Tyler Hoechlin által megformált Acélembernek, én képtelen vagyok elfogadni. Értem én, hogy emberközelinek próbálják beállítani, de Superman minden, csak nem átlagos fickó. Az ő karakterének lényege maga a megtestesült félistenség. A tesztoszteron-bomba, aki van annyira kegyes, hogy beilleszkedett az emberek közé, rendes állása van, de szabadidejében méretes földönkívüliekkel hadakozik. Egy félisten, aki vigyázza az embereket, aki más, mint mi. Ezzel a kérdéskörrel rendkívül sokat foglalkozhatnánk, de a Batman V Superman is felveti ezeket az érdekes gondolatmeneteket. Persze ez is abszolút szubjektív téma, nincs egyértelmű állásfoglalás.

supergirl

A Supergirl második évadának első része lendületes volt, kényelmesen haladt előre, de egyelőre nem sokat tudtunk meg a fő cselekményszálról. Visszatérő szereplő lesz Lex Luthor húga, Lena Luthor, (szintén egy feltörekvő női karakter), akinek piszkosul nehéz dolga van a férfiak által uralt társadalomban milliárdosként.

Szélesedni látszik a sorozat univerzuma is, hiszen előkerült a Superman – Martian Manhunter ellentét, ismeretlen kryptoni érkezett a Földre, de tűkön ülve várhatjuk majd Flash-sel az újratalálkozást is.

The Last Children of Krypton

Az előző évad kritikájánál már írtuk, hogy nagyon szeretnénk, ha minden bugyutua hibáját kijavítva a Supergirl egy igazi, belevaló – kicsit csajos – sorozat legyen. Van, mit tanítania, a felmerülő kérdések nagyon aktuálisak, csak a tálalás is legyen megfelelő.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?