Letölthető Szélesi Sándor Galileo című Zsoldos Péter-díjas írása

Szélesi Sándor Galileo című novellájából kiderül, van-e élet a halál előtt…

Azt mesélik, hogy a Galileo indítása után Carl Sagan érdekes ötlettel állt elő. Mivel az űrszonda, hogy elegendő sebességet szerezzen a Naprendszer külső részeinek felderítéséhez, a Vénusz körül vesz majd lendületet, és aztán elhalad a Föld mellett, teszteljük le magunkon a műszereit. Keressünk életet a saját bolygónkon! Az ötlet jó volt, így a NASA fejesei rábólintottak, és amikor a Galileo visszaérkezett, errefelé fordították a műszereit. És – állítólag – az űrszonda nem érzékelt életet a Földön.
Szívesen megkérdezném erről Sagant, de már nincs közöttünk.

Szélesi Sándor (1969–) ötszörös Zsoldos Péter-díjas sci-fi-, fantasy- és thrilleríró, forgatókönyvíró, szerkesztő, eddig másfél tucat megjelent regény és közel 60 publikált novella szerzője.

Első novellája a veszprémi Kvark sci-fi klub hasonnevű fanzinjában jelent meg, 1985-ben. A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején számos újonnan indult SF-magazinban (Vega, Vénusz, Orion) publikált, ezek a lapok azonban a piaci viszonyok miatt sorra megszűntek. Ezt követően a Debrecenben működő Cherubion kiadó sci-fi és fantasy antológiáiban, illetve az X Magazinban jelent meg több írása is.

1997-ben került a boltokba Városalapítók című regénye, amelyet Anthony Sheenard álnéven jegyzett, és ami 1998-ban elsőként kapta meg az év legjobb SF-regényének járó Zsoldos Péter-díjat.

1999-ben jelent meg második SF-regénye A holtak galaxisa címmel, melynek már York Ketchikan volt a főszereplője, aki a következő évben induló Mysterious Universe sorozat egyik központi figurájává vált. A Mysterious Universe Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) Katedrális és Brett Shaw szériájának és Szélesi Sándor York Ketchikan regényeinek összeolvadásából bontakozott ki.

2002-ben Németh Attilával és Michaleczky Péterrel útjára indította az Átjáró magazint, amely az 1996-ban megszűnt Galaktika szellemi utódjának tartotta magát.

2005-ben másodszor is megkapta a Zsoldos Péter-díjat egy regényére, a Sötétség előttre, amely a Mysterious Universe Gin Bowman-szériájának a tagja. Ugyanebben az évben ez a regény elnyerte a közönség Nova-díját is.

2007 szeptemberében a koppenhágai Eurocon találkozón megkapja az Európai Science-Fiction Társaság Best Author díját, mint az év legjobb európai sci-fi szerzője.

2009-ben klasszikus SF regénnyel jelentkezett A beavatás szertartása címmel.

Szélesi Sándor Galileo című novelláját epub formátumban mindössze 99 Ft-ért töltheti le a Galaktika boltban.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?