Star Trek: Mindenen túl

Ha fel akarjuk vázolni a Star Trek univerzum életpályáját, akkor ezt nagyjából három nagy etapra osztva tehetjük meg: Elsőként volt az eredeti sorozat a hatvanas években, melyre eleinte nem volt vevő a nézőközönség, de a rohamos léptékben haladó űrkutatás, illetve a Holdra szállás meghozta a kedvet az tudományos fantasztikus szériához. Ezt számos másik sorozat követte, különböző hajókon különböző legénységgel. A sikeresebbek ezek közül a Magyarországon is játszott Star Trek: Az új nemzedék, a Deep Space Nine, vagy a Star Trek: Enterprise (bár utóbbit a tengerentúlon is elkaszálták).

A második nagy mérföldkő a nagyjátékfilmek világa, melynek első része 1979-ben, utolsó része (az új nemzedék filmjeit is beleértve) 2002-ben készült. Valamelyik a mai napig sikernek számít, de némelyik olyan együgyű volt, hogy még a fanok is megvetették.

A harmadik etap a rebootok. 2009-ben J.J. Abrams, akit akkor főként a Lost című széria alkotójaként lehetett ismerni, megcsinálta Kirk kapitány és csapata történetének feldolgozását a maga víziójában. A film sokak számára lélegzetelállító volt, bár egyesek eleve elítélték a kivitelezést, mivel nem kanonikus (az időutazás révén egy alternatív univerzumba parancsolja a történetet), viszont meg kell hagyni, méltó ellenlábasa lett a franchise nagy nemezisének, a Star Warsnak. Még erre a sikerre is rálicitált a folytatás, azaz a Star Trek: Sötétségben, amelyben Khant, az eredeti legénység legmeghatározóbb ellenfelét dolgozták újra, a lehető legeredetibb módon. A film után Abrams bejelentette, hogy a folytatást már nem ő csinálja, mivel a Star Wars hetedik epizódjának elkészítésével bízták meg, és szeretne arra fókuszálni.

star-trek-1400-1

Ennyit a történeti kitekintésről. Vágjunk bele: A Mindenen túl egyrészt egy sci-fihez képest gyengére sikeredett, másrészt az alkotók visszasüllyesztették a követelményeket a második etap színvonalára, amikor még nem a nagyközönségnek, hanem kizárólag a rajongók számára készültek a filmek. A cselekmény buta, a koncepció ötlettelen, az akciójelenetek zavarosak és sötétek (semmi értelme nem volt annak, hogy ezt IMAX moziban vetítsék), a humor pedig nagyon kínos. Csak hogy egy példát említsünk:
– Menjünk, Montgomery Scott!
– Szólíts Scottynak, mindenki úgy hív.
– Rendben, Montgomery Scotty.

Úgy tűnt, az alkotók célja az volt, hogy legalább a Star Treket minden fenntartás nélkül kedvelő fanok érezzenek némi örömöt a film nézése közben. Csakhogy Abrams rebootja nem ezt a célt szolgálta, hanem hogy visszahelyezze a Gene Roddenberry által megalkotott világot a mainstream kategóriába. A huszadik századi popzene tényleges felhasználása pedig szerintem előkelő helyen fog virítani valamelyik filmes médium 2016 legrosszabb döntéseiről szóló listáján.

Figyelem, spoilerveszély!

A történet szerint az Enterprise legénysége elindult a várva várt öt éves küldetésre, melybe Kirk kapitánynak a harmadik évre sikerült belefásulnia, merthogy “az űrben az embernek nincs hol megvetnie a lábát.” Ebben a megcsömörlöttségben indulnak el egy elveszett hajó felkutatására és a legénység megmentésére, miután egy váratlan látogató meggyőzi őket, csak a Föderáció neves kapitánya alkalmas erre a feladatra.

A film nézése közben az volt az érzésem, hogy Justin Lin egyáltalán nem tartotta tiszteletben azokat az értékeket és irányelveket, amiket előde két film alatt felépített. Lehet, hogy rossz ötlet volt egy ilyen munkát odaadni egy olyan rendezőnek, aki a Halálos iramban filmeken szakosodott, ami nem rossz, csak teljesen más stílus. Sajnálatos, hogy ezt a hibát pont egy nagyszerűen rebootolt sága alkalmával kellett elkövetni, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy kifogytak az ötletekből, amikor több évtizednyi matéria vár arra, hogy tisztelegjenek előtte, vagy adott esetben felhasználják. Én például megnézném az Amok Time című epizódból ismert, ikonikus harcjelenetet Spock és Kirk között kicsit feldolgozva, dinamikusabbá téve. Szerencsére a két fő színész, Chris Pine és Zachary Quinto már leszerződött egy negyedik filmre is, úgyhogy van némi esély, hogy méltó módon folytatják. Ráadásul új sorozat is készül, melyre 2017-ben számíthatunk.

Persze nem annyira rossz a helyzet, csak a cikk írója számára tűnik tragikusnak, aki történetesen Star Trek fan. A film néhol tud izgalmas lenni, és azok számára, akik szórakozni szeretnének, tartogat megmosolyogtató meglepetéseket.


Címe: Star Trek: Mindenen túlstar_trek
Rendezte: Justin Lin
Forgatókönyv: Simon Pegg, Doug Jung
Színészek: Chris Pine, Zachary Quinto, Karl Urban, Anton Yelchin, Zoe Saldana, Simon Pegg, John Cho, Idris Elba
Megjelenés: 2016. július 21. (Magyarország)
Forgalmazza: UIP-Duna Film

Facebook hozzászólások

You may also like...

4 hozzászólás

  1. Kovács Tímea szerint:

    Kedves író!

    Én is nagy Star Trek fan vagyok, ez a kutatási területem is az egyetemen. Szeretném kifejezni, hogy nem éreztem helyén valónak a kritikáját a filmet illetően, hisz egyszer sem említette meg, hogy azért érződik a filmen, hogy “kizárólag a rajongók számára készültek”, mert az 50. évfordulóját ünnepelte a ST univerzum és Lin ennek akart tisztelegni. Személy szerint nagyon értékeltem az utalásokat és a tisztelet kifejezését az eredeti sorozat “crew’-jának, illetve Leonard Nimoy halálának. Ezeket az apróságokat egy fan tudja csak értékelni, de szerintem eléggé hatásvadász volt ez a film is ahhoz, hogy lenyűgözzön bárkit. Még egy észrevételt szeretnék tenni. Jim-nek azért volt ilyen csüggedt a végtelen univerzumban, mert az eredeti sorozatban is elhangzik számtalanszor ez a mondat, sőt a TNG-ben is, Picard-nál. Mindenesetre tetszett a kritika és örülök, hogy vannak ST rajongók még mindig.

    Üdvözlettel: Kovács Tímea

    • Kedves Tímea!
      A Galaktika nevében köszönöm ezt a korrekt véleményt. Ritka manapság az ilyen.
      Azokkal az apróságokkal, melyekkel a készítők tiszteletüket tették a nemrégiben elhunyt színészek, illetve a korábbi gárda előtt, nem volt semmi gond, sőt!
      A probléma inkább ott keresendő, hogy egyesek (mint ahogy a cikk szerzője is) nagyon boldogan fogadnák, ha igényes, mindenki által szerethető produkciókkal találkozhatnának, melyek minőségében mind a rajongók, mind az átlagnéző, de még a Star Wars fanok is egyetértenek (a Star Wars és a Star Trek rajongók közti ellentéteket illetően érdemes a Fanboys című filmet megnézni).
      Örülünk, hogy tetszett a film, és reméljük, a reboot 4. részénél majd közös véleményen leszünk.
      Addig is sok sikert kívánunk az egyetemhez, a Star Trek, mint kutatási terület jó választás.
      Üdvözlettel,
      Cotter Blackstone

  2. solymosgyu szerint:

    Nos akkor nézem meg a filmet vagy ne?

Vélemény, hozzászólás?