The Strain – A kór: Indul a harmadik évad

A hamisíthatatlan stílusú filmrendező, Guillermo del Toro által kreált, már két szezont megélt sorozat epizódjait hazánkban a FOX csatornáján láthattuk. Mind itthon, mind a tengerentúlon jó volt a fogadtatása, mivel del Toro a tőle megszokott eredetiség jegyében akarta a vérszívó szörnyek ősi motívumát tudományos, mégis akciódús közegbe helyezni, a végeredmény pedig nincs híján a mexikói rendező által leginkább kedvelt – többnyire felnőtt meséket idéző – elemektől.

Figyelem, enyhe spoilerveszély!

Az első évad a következők szerint kezdődött: Egy utasszállító gép száll le a New Yorki repülőtéren. A történet főhőse Ephraim Goodweather (szerepében Corey Stoll, akit a Hangya főgonoszaként is ismerhetünk), az alkoholbetegségből gyógyuló epidemiológus jár elsőként a gépen, mivel a hatóságok vírusra gyanakodnak. A legénység miden tagja holtan ül a helyén, kivéve négy túlélőt: egy rockzenészt, egy ügyvédnőt, a pilótát és egy családapát, akik megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag túlélték a rejtélyes katasztrófát, csak némi torokfájásra panaszkodnak. Dr. Goodweather a fiáért folytatott elhelyezési csatáját vívja, ám a vírus terjedésének veszélyeire is fel kell hívnia a döntéshozók figyelmét, akik szeretnék az egészet inkább elfelejteni. A háttérben azonban gonosz erők munkálkodnak, amelyek csak ösztökélik a járvány kibontakozását, viszont a jó oldalt egy különös vénember, a new yorki zálogház-tulajdonos támogatja, és úgy tűnik,pontosan tudja, milyen veszély les a lakosságra.

BRIDGE_ARCH_FNL_hires2_FULL

A két évad alatt hamar meg lehet kedvelni a szereplőket. A teljesség igénye nélkül:

  • A Holokauszt túlélő Abraham Setrakian szerepére nagyon jó választás volt David Bradley, akit a Harry Potterből, a Trónok Harcából vagy a Magyarországon forgatott Az idők végezetéig című középkorban játszódó tévéfilmből ismerhetjük. Karaktere elég misztikus; Ugyanúgy képviseli a világ sötét oldalát, ahogy a világosat is. Képes embertelen döntések meghozatalára és végrehajtására, annak érdekében, hogy megelőzze a nagyobb gondok kialakulását.
  • A legszimpatikusabb karaktert, Vasily Fetet is egy régi ismerős játssza. Kevin Durandot eddig jellemzően mellékszerepekben láthattuk, így például a X-Men kezdetek: Farkas című filmben a túlsúlyos bokszolót játszotta, de a Pillangó hatásban, a Vikingekben vagy a Ridley Scott féle Robin Hoodban is feltűnt. A várost töviről hegyire ismerő, orosz ajkú rágcsálóirtó olyannyira komolyan veszi a munkáját, hogy úgy dönt, patkányok helyett inkább a csatornában kúszó-mászó szörnyeket fogja irtani.
  • A gonosz első számú képviselője egy vámpírgróffá avanzsált, volt náci tiszt, Thomas Eichorst, aki végrehajtja a Mester akaratát, ám nem rest feladatának teljesítése közben önös érdekeit is érvényesíteni.

Figyelem, erős spoilerveszély!

Felidézve az utóbbi két évadban történt eseményeket: A járvány elharapódzott New Yorkban. Az ismert pozitív karakterek Fet belvárosi zugában összeverődve próbálják felvenni a harcot a strigoial, azaz a vámpírok fajával. Amíg Ephraim a biológiai hadviselés útján igyekszik visszaszorítani a terjedést, addig a Staten Islandről származó tanácsnoknő, a belevaló Justine Feraldo despotikus módon veszi fel a kesztyűt mind az utcákon, mind a politika hadszínterén. Az első nagyobb csata Red Hooknál végül New York lakóinak győzelméhez vezet.web_cast_DavidBradley_TheStrain_570x698

Mr. Setrakian egy ősi könyvet kutat, mivel az Occido Lumenből kideríthető a strigoi gyengéje, ez pedig elvezethet a legyőzésükhöz. A Mester és szolgálója, Eichorst szándéka, hogy megakadályozzák Setrakiant mindebben, ám az anarchikussá váló városban a bűnbandák is keresztbe tesznek a két félnek, amikor a bandavezér szert tesz a könyvre. Árverésre bocsátja, melyet eleinte úgy tűnik, a strigoi oldala nyer meg, viszont a vámpírok evilági támogatója, az öreg milliomos, Eldritch Palmer sértődöttségből keresztülhúzza a Mester számításait. Időközben egy titkos vámpírszekta és képviselőjük, Quinlan, az ókori félvér harcos is megkörnyékezi Setrakiant, de végül egyezségre jutnak, mivel mindannyiuk célja, hogy kiszorítsák a strigoit New Yorkból

A hírek és az előzetes egyenlőre nem sokat sejtetnek. Egy rövid szinopszis segít csak lelkileg felkészülni a harmadik évadra:

A harmadik szezon elején New York City egy csatatér. Leírva a szövetségi kormányzás által, a lakosság magára utalva kénytelen a túlélésért küzdeni. A kérdés az, ki fog nyerni? Az emberek vagy a strigoi? Hőseink megnyerik a csatákat, de nem a háborút. A személyes konfliktusok által szorongatva – árulás, kiábrándultság, paranoia – csapatunk szétforgácsolódik. Mindeközben a Mester közel áll ahhoz, hogy visszafordíthatatlanul megváltoztassa a világot. Van még remény arra, hogy megmentsék a várost és vele az emberiséget?

A sorozat legérdekesebb eleme, hogy milyen észrevehetően igyekszik del Toro újra felhasználni a Penge 2. jellegzetességeit. Az egyik lény felboncolásának jelenete például kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor az imént idézett filmben felnyitják és megvizsgálják a Kaszás vírus által fertőzött vámpírt: az eldeformálódott szervek, a szív köré épülő csontburok, a kettényíló állkapocs és a szimbióta mind-mind egy kicsit átutalnak a másik alkotásra.


Címe: The Strain – A kórthe-strain-s2-poster1
Rendezte: Guillermo del Toro (1. évad, 1. epizód), Peter Weller, Phil Abraham és még sokan mások.
MegalkottaGuillermo del Toro, Chuck Hogan
Színészek: Corey Stoll, David Bradley, Kevin Durand, Richard Sammel, Jack Kesy, Miguel Gomez, Ruta Gedmintas, Mía Maetro, Natalie Brown, Robin Atkin Downes, Rupert Penry-Jones
Első évad premiere: 2014. október 21.
Harmadik évad premiere: 2016. augusztus 28.
Sugározza: FOX

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?